gombjaink

Azt vettem észre, hogy a két kicsi, főleg Blanki egy csomó különös szokásáról leszokott. Nem tudok nem párhuzamot vonni… Azokról a szokásairól van szó, amikkel rendszeresen nyomogatta az apja gombjait – ha értitek mire gondolok. Csak éppen eddig nem vettem észre, hogy ezek az apja gombjai és nem az enyémek. Így utólag úgy tűnik, engem sokkal inkább az zavart, hogy apa olyan sok jelentéktelen dolognak tulajdonított fontosságot. És a gyerek már nem csinálja…

Persze, azt is tudja, hogy az én gombjaim hol vannak és hogy működnek és időnként bepróbálkozik, de már messze nem olyan gyakran éri el a kívánt hatást, mint régebben. Sokkal elnézőbbnek érzem magam, bár erről talán inkább őket kéne megkérdezni, én elég elfogult vagyok :)

Te mindig tudod, hogy amire reagálsz, az neked szól-e vagy csak magadra veszed? Szolidaritásból, házastársi kötelességből, mert mindkettőtöknek ugyanazt kell mondani a gyereknek, mert mi lesz vele, ha apa nem ugyanarra ugrik mint anya…? Nem tudom… Apró dolgokban képes voltam arra, hogy vállaljam: engem nem zavar sőt, szeretem azt, ami apának nem tetszett. De a gyerek érzi, éreznie kell, hogy mikor vagyok őszinte és hű önmagamhoz és mikor akarok csak az elvárásoknak megfelelni. De akkor mit gondol? Mennyire zavarodhat össze? Ez milyen minta neki? Nem vagyunk egyformák, miért kéne egyformán reagálnunk bizonyos dolgokra? Csak nem azért, hogy mi legyünk többségben és így fogadtassuk el az akaratunkat?