a feketeribiszke

Visszatérve a feketeribiszkére… Az van, hogy elfelejtettem lefotózni feldolgozás előtt és ebből nem is fagyasztottam, ezért aztán ez itt egy kölcsönkép (innen).

Az egész valahol régen kezdődik… olyan régen, hogy nem is tudom hol. A nagyanyámnál nem, mert emlékeim szerint nekik nem volt fekete ribiszkéjük és anyukám szerint nem is vettek soha, ahogy ő sem. Ez a vonal tehát kilőve. Ennél mélyebbre pedig most fekete ribiszke ügyben nem óhajtok leásni, a lényeg, hogy valahol valamikor volt valami, ami most nagyon erősen visszajött. 

Amikor még fiatal voltam, meggondolatlan és bohó (megint az kezdek lenni, de ez most nagyon más), kipróbáltam néhány tudatmódosítót, a teljesség érzését keresve. Romantikus természet-szerető lényemnek a varázsgomba tetszett legjobban. Elképesztő módon hozta közel hozzám (és barátnőimhez, akik társaim voltak a kalandban) a természetet. Egyszer talán majd összeszedem a gondolataimat és leírom, mi minden történt. A feketeribiszkéhez kapcsolódóan most csak azt mesélem el, hogy elsétáltunk egy erdőbe, ami sötétzöld volt, sűrű és hűvös, és olyan finom édes, kissé erjedt gyümölcsillat terjengett, amitől mindannyian el voltunk ragadtatva. Azt az illatot azóta kerestem. Most azt mondom, a feketeribiszkének pont olyan illata volt miközben mostam és gyömöszöltem, mint annak az erdőnek, akkor, ott. Benne van a dús fekete föld, a meleg nyári levegő és a hűs záporok illata.

Csak álltam éjjel 11 magasságában a mosogató fölött és ezeken merengtem hosszasan (Lásd még Marcel Proust és az Eltűnt idő nyomában). És jó volt. Már csak ezért is megérte nekiugrani ennek az egész projektnek…

Más: miután elküldtem ezt a posztot, elkezdtem nézegetni a feedeket és ez volt az első, amire rákattintottam. Na, szerintem ezt nevezzük szinkronicitásnak :) Szeretem :)