Télire #2. A piros- és a feketeribizke.
Eljátszottam a gondolattal, hogy hosszasan részletezem majd a szenvedéseimet, de nem. Márcsak azért sem, mert már nem emlékszem rájuk. Valószínűleg azért kínlódtam annyira, mert bármi máshoz inkább lett volna kedvem, mint befőzni. Csakhogy a befőzés nem az a műfaj, ami ráér hétfőig. A hétvégén a lányok anyukáméknál relaxáltak, apának átjött néhány barátja, főztek is, mulatoztak is, pihengettek is (najó, csak pár órát, de akkor is). Én pedig nappal pihegtem, este befőztem.
Volt pár kiló pirosribizli. Egy keveset lefagyasztottam.
Lett pár üveg zselé, amit ugyanúgy csináltam mint a málnazselét. A feketeribiszkéből is készült zselé (3:1 cuccal), és mivel a passzírozás után sok lé maradt fenn lett szörp is. Felöntöttem a masszát annyi vízzel, amennyi ellepte és egy éjszakára félretettem. Aztán átszűrtem és pelenkával kinyomkodtama maradék lét is. Literenként kapott kb egy kiló cukrot és egy késhegynyi citromsavat + a tetejére egy késhegynyi szalicilt.






Ó, mennyi finomság fog sorakozni a konyhádban! :) Légyszi, majd egy kamrafotót is csinálj! Ahogy sorakoznak egymás mellett… tudod :)
igenis, értettem! (szalutálok is ám) miénk a hétvége? szombat vagy vasárnap?
Gyönyörűek lettek :-)
Szépek is, jók is :) Nekem a málnaszörp jön be nagyon, a csajok és apa inkább a feketeribiszkést isszák. Igy van ez jól :)
Kompenzáljunk..ma készült egy kis fánk,küldök cyber-postával belőle te pedig egy kis zselét rá a maradékra..mit szólsz?:-)
Az a gyönyörrú sötét lila színe nagyon “bántja” a szememet,de más érzékszerveimet is..az a nagy igazság!Megvallottam milyen kis mohó vagyok, vagy inkább csak lennék:-)
virtuális csere-bere? jöhet! :)
az a gyönyörű színe… nagyon szeretem…
de még a körmöm alatt sem marad meg örökre :) az első üveggel már el is fogyott :)
Merci, én szinte az összes háziszörpöt imádom, főleg az eperszörpöt :))
A málnazselét is 3:1 cuccal csináltad?
a málnából nem készült zselé. hogy miért? miért is. fogalmam sincs. talán nem jutott eszembe? :) szörp van, az is finom :)
de ha csináltam volna, azzal csinálom. tetszik az alacsony cukor tartalom és hogy csak fél percig kell forralni.
néztem a csinos cseresznyés-rebarbarás alkotásodat, írígylem a vállalkozó szellemed! A rebarbarát én még soha nem is kóstóltam, annyira nem jut eszembe újítani… Bizonyos dolgokban a párom odahat, hogy kipróbáljak olyan ételeket is, amiket eddig soha, de a rebarbara kimaradt. Pedig olyan szép!
Köszönöm! :))
Akkor én most arra bíztatlak, hogy próbáld ki mindenképp!
Főleg eperrel nagyon finom.
Annyira bánom, hogy lemaradtam az eperről :((
Tavalyról maradt még ugyan 1 üveg, de mire elég az…
Azért az a pár kiló ribizli nem lehetett semmi meló :O
Biztos nagyon finomak lettek.
Ki fogom próbálni. Olyan sokan áradoznak róla, és a belőle készült epres sütikről, hogy jövőre beállítom a sorba :)
Nálunk már 3 üveg eperdzsem elfogyott, nem éri meg az őszt sem:-) érdemes készíteni,jövőre ne hagyd ki..
sokan panaszkodnak,hogy nyűg a befőzés,szerintem nem..vagyis én tudom élvezni,még az unalmas piszke tisztítást vagy borsófejtést is…idegnyugtató!
Még leszüretelem a meggyet, abból is kéne valamit csinálni… és még csak most jön a mindenféle barack! Kezdek belejönni :)