ERDEIGYÜMÖLCSÖS MUFFIN
Van az úgy, hogy anyu vesz áfonyát a szülinapi sütihez, de később kiderül, hogy ez kevés – mármint a mennyisége, nem az ára – ezért aztán vár egy kicsit a hűtőben, hátha lesz belőle valami (mármint az áfonyából). Sertésszüzet is töltöttünk vele – majdnem aztán végül, a legutolsó napon, lőn muffin:
.
Erdeigyümölcsös muffin
erdeigyümölcsök vegyesen, főleg áfonya
30 dkg liszt
2 tk sütőpor
15 dkg cukor
1 kk vanília kivonat
1 csipet só
1 tojás
2,5 dl tej
4 ek étolajA sütőt előmelegítem 180 fokra. A hercegnő kivajaz egy muffinformát, én pedig lisztezem.
A tésztához egy nagy tálba szitálom a liszt és a sütőpor keverékét majd hozzáadom a többi száraz cuccot és jól összekeverem. Aztán szépen sorban jönnek a nedves hozzávalók, amiket kb 2 percig kevertetek a géppel, hogy a tészta teljesen homogén legyen. Legvégül a gyümölcsöket keverem hozzá, de csak ímmel-ámmal, nehogy összetörjenek és teljesen összemaszatolják a tésztát.
Megtöltöm a muffinsütőt tésztával és betolom a sütőbe kb 35 percre.
10 percig pihentetem a formában, majd egy nagy tálba teszem hűlni.
Mire rájöttem, hogy még nem dokumentáltam a kész sütit, már majdnem lecsúsztam róla teljesen:
Nem is volt időm sokat vacakolni a fotózással, még ez a kép lett a legjobb. Szégyen :)


