a hely, ahol élünk…

Írtam már az építkezésről illetve beköltözésünk és az első évek kalandjairól. Ma valahogy elkeveredtem szörfözés közben Babette blogjára és kedvet kaptam, hogy én is megmutassam a környéket és írjak arról, hogy hogy is találtunk ide és miért választottuk pont ezt, meg a többi mindenféléről, ami eszembe jut ennek kapcsán.

Nem messze tőlünk van tanyája egyik ismerősünknek és egyszer, kocsikázás közben jutott eszünkbe, hogy meg kéne őt látogatni. Nehezen találtuk meg, igaz, az útbaigazítás elég gyenge volt :) Aztán mégis meglett és amikor megláttuk, egészen el voltunk képedve, hogy ilyen helyek vannak és mi még soha nem jártunk erre? Aztán kiderült, hogy az egyik közeli tanya eladó, vályogházzal, az istállóban tehénkével és a csirkeólban csirkékkel. Kerekes kút locsoláshoz, fúrt kút ivóvíznek. Veteményes és virágos ágyások, gyümölcsfák és tavasszal virágzó bokrok. Mint a mesében. A nyugdíjas házaspár szeretné eladni a telket, bár hamar kiderül, hogy a család erősen ellenzi, mert az unokák nagyon szeretnek itt lenni. Mégis, ők már fáradtak ehhez, inkább eladnák. Ekkor már nagy volt a hasam, úgy az 5. hónapban. A néni nagyon kedves volt, épp sajtot főzött (én meg majdnem odahánytam a konyha közepére a friss forralt tej nehéz szagától), meg süteményt sütött, tetszett neki a lelkesedésünk. A bácsi megmutatta a ház környékét, mondta, hogy már nem tudja ellátni az állatokat és a ház karbantartása se jön össze. Gyorsan megállapodtunk és pár nap múlva mentünk az ügyvédjükhöz aláírni a papírokat. Annyi volt a kavarás, hogy a belvárosi lakásomat márciusi fizetéssel adtam el, ezért csak foglalót(? vagy előleget?) tudtunk letenni, a vételár nagyrészét márciusban terveztük kifizetni. Az ügyvédnél egy fura, se füle-se farka beszélgetés során nem derült ki semmi, csak az, hogy ők nem bíznak bennünk, ezért visszaadják a pénzt. Nagyvonalúan eltekintettünk attól, hogy a dupláját fizessék vissza és kicsit megkönnyebbültünk, bár akkor még nem tudtuk, hogy miért.  

Pár hónap múlva jött egy telefon, hogy egy másik tanya eladó, nem messze az öregékétől. Eljöttünk, megnéztük. Se ház, se veteményes, se virágoskert. Néhány fiatal, ámde beteg gyümölcsfa. Részben akácos, részben kitisztított terület. A honvédségtől leselejtezett extrák: szaletli és mafi. Ja, és persze szögesdrót körben, meg hatalmas lakat a kapun (mondom, benn semmi, én nem is értem, hová ez a nagy össznépi bekerítő mánia, illetve értem, de erről majd máskor). Mindezek ellenére – vagy épp ezért – megtetszett a hely és elég gyorsan meg is vettük. Az első évben nem történt semmi látványos, áprilisban megszületett Floresz, azaz én semmi mással nem foglalkoztam pár hónapig, csak vele. A tervek készülőben voltak, mi pedig pár hetente eljöttünk nyálat csorgatni, terveket szövögetni és álmodozni. (a képen a mező a pipacsokkal).

A hozzánk vezető út akkor pompázik legszebb ruhájában, amikor repcét vetnek. A levegő is sárga ezeken a tavaszokon és a rügyező fákkal, a kék éggel meg a fehér felhőkkel olyan békét áraszt, ami a mai napig megborzongat. Igaz, ez az út télen is gyönyörű (csak képet nem találtam róla, helyette itt egy másik, ami már a kapun belűl készült egy szép, havas március ötödikén).

Elég hamar kiderült, hogy mi vonzott minket ide, de annak nem sok köze van a szép környékhez…

Egyszercsak lehetőséget kaptam, hogy segítséget kaphatok utazás révén egy kérdésem megválaszolásához. Mivel akkoriban építkeztünk és minden gondolatom a ház, a kert és a környék körül mozgott, a kérdésem is erre vonatkozott. Az utazás azt mutatta meg, hogy valamikor a XVII. században, ezen a környéken éltünk (apa, Floresz meg én, csak akkor más volt a szereposztás). A lényeg, hogy úgy érzem, valami nem történt meg itt, ami megtörténhetett volna és a hely magához vonzott minket. Az utazásból viszont – akkor – nem derült ki, hogy miért jöttünk vissza és nekem csak a tájjal van kapcsolatom, az itt élő emberekkel nincs, vagy csak alig.

További képek a tanyáról és másról, a fotóalbumban.

Folyt. köv., most megyek: előbb vacsora, aztán altatás.