hogy volt

először azon tipródtam, hogy hol kezdjem? leírjam-e az a sok mindenféle tapasztalatot, amiket a kórházban szereztünk, mint választott orvos nélküli, beeső kismama? nem írom le. mindenki szerezhet ilyen tapasztalatokat, aki vágyik ilyesmire. aztán azon is gondolkodtam, hogy akkor viszont hol kezdjem…

Egy hete esett az eső, az utak közel voltak ahhoz, amit a népnyelv (és a postás) járhatatlannak nevez…

október 26 péntek
18:00
mindenféle, erőtlen, rendszertelen összehúzódások. Telefonáltam, hogy van valami, mert ebben állapodtunk meg, de elmondtam, hogy érzésem szerint ebből ma már nem lesz semmi. Megbeszéltük, hogy később még beszélünk. Tévéztünk, beszélgettünk, nassoltunk. Egyikünk sem hitte, hogy lesz valami, bár a tény, hogy ez az éjszaka a holdtölte napja nem hagyott nyugodni. És az is igaz, hogy O is gyanakodva lesett rám és ha kérdeztem, hogy szerinte? akkor azt mondta, hogy azt csak én tudhatom :)
22:00
újra telefonáltam, hogy miattam lefekhet aludni, mert semmi nem változott, sem a lendület sem a rendszeresség tekintetében. Inkább az én fejemben szeretett volna már történni valami.
23:30
és újra telefonáltam, hogy mégiscsak jöjjön, mert dolog van. Merthogy határozottan változóban volt minden és rendszeresek lettek és úgy gondoltam, ááá végre, akkor most: hadd szaladjon! Azt az ígéretet kaptam, hogy 20 percen belül indul és egy óra múlva nálunk van.

október 27 szombat
Az időről ekkorra már kiderült, hogy nem létezik… Valamikor éjfél és egy óra között én újra telefonáltam, hogy mi van, merre jár. Kiderült, hogy elindult hozzánk, de hirtelen három felé kellett szaladnia, és úgy döntött, visszafordul, hozzánk a druszája indul nemsokára és még valaki, akivel még nem találkoztunk. Nem aggódtam igazán, úgy éreztem, van még idő bőven. Illatos, sós fürdőt készítettem és befeküdtem a kádba. Jól elvoltam. Aztán valamikor csörgött a telefon, segítség volt érkezőben, kérte, hogy O menjen ki elé, navigálja be. Miután meggyőződött róla, hogy enge nyugodtan magamra hagyhat pár percre, kiment érte és bekísérte. Átöltözött, borogatást készített, megágyazott a hálószobánkban majd odaült a fürdőszobába és megkezdődött azt a mesébe illő gondoskodás, ami csak akkor maradt abba, amikor hazament.
Aztán kimásztam a kádból és a hálóba mentem. Ez most úgy hangzik, mintha olyan állapotban lettem volna, hogy csak úgy kiráztam ehhez hasonló döntéseket a kisujjamból, pedig inkább olyan volt ez mint amilyennek a kívülálló az alvajárót látja: megy amerre viszi a lába. Engem tehát a hálóba vitt, valahogy a szülés nekem mindig is kádhoz és ágyhoz kötött tevékenység volt :) Először feküdtem és csodálatos, egyben extrémül forró vizes, muskotályzsályás borogatásokat kaptam a hasamra. Egy idő után fészkelődni kezdtem, mert nem volt már jó háton fekve, akkor oldalra fordultam és a borogatást meg masszázst is, a gerincem tövéhez kaptam. Mindig megkérdezte, hogy elég meleg-e, kellemes-e, jólesik-e. Nem is volt vele baj.
Mindeközben elképesztő utat jártam be, aminek a lépéseiről nem tudok beszámolni. Döbbenetes dolgokat tapasztaltam minden szinten. Párbeszédet folytattam Magammal és tanítottam magam. Megtanítottam magamnak – vagy csak emlékeztetők voltak? – egy csomó dolgot, amiknek nem csak a szülésnél vettem hasznát, hanem azóta is. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni ami ezekben a percekben történt… remélem soha nem felejtem el.
…
Aztán az egész nem volt többé jó úgy, ahogy volt. Felültem. Ekkor volt 02:30. Egy pukkanás a hasamban és melegvíz folyt le a lábamon. Élénk ZÖLD. Valószínüleg kissé riadtan néztem, mert rövid szívhang hallgatás után csak annyit, mondott: tökéletes. Kérdeztem, hogy most mi lesz? És azt mondta, meg fog születni a kisbabád. De ez már nem biztos, mert ekkor olyan elementáris erővel vágott oda egy összehúzódás, hogy újra testhelyzetet kellett változtatnom és alighanem elég hangosan nyögtem. A földön térdeltem, fejem a karomon, az ágyon. És akkor…
Miközben velem ezek történtek, megjött a drusza, de eltévedtek. O próbálta telefonon navigálni őket, sikerrel, de aztán mégis elakadtak a sárban. Mivel ezt pont abban a kritikus pillanatban adták O tudtára, amikor a hálóból meghallotta a kiáltásomat, közvetlenül a burokrepedés után. Mondta nekik, hogy most várniuk kell, mert neki fontosabb dolga van és bejött velem lenni. Mindezek a tőlem oly távol eső dolgok csak homályosan és nagyon gyengén tudtak hozzám elhatolni, inkább a későbbi beszélgetésekből hámoztam ki a történteket.
Tehát: fejem az ágyra hajtva, térdelek a földön, O szemben velem hasal az ágyon, fogja a kezem. Vagyis inkább én fogom az övét. Vagyis inkább szorongatom. Aztán éreztem, hogy jön egy hullám, de ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez így nekem nem fog menni. Szünetben feltápászkodtam az ágyra, O is felült, neki támaszkodtam félig fekve és nem tudom mennyi idő telt el. Utána azt mondták, hogy kb 20 percet aludtunk. Én nem számoltam sem az összehúzódásokat se a perceket, se semmit. Soha nem tudtam hol tartunk, mennyire van kinyílva a méhszáj, stb. Utólag lepődtem csak meg, hogy mindezekre semmi szükségem nem is volt. Amire emlékszem, hogy megkérdeztem, ki fog férni, de megnyugtatott, hogy simán. Aztán mondtam a babának, hogy akkor most már jöhet, és jött is. A következő hullám partra hozta őt és már ott is volt a hasamon.
Ha mindazok, akik ott voltak akkor éjjel, mindig csuklanak, amikor emlegetem őket, akkor kevés nyugodt órájuk volt az utóbbi két hónapban…
Miksa holnap lesz két hónapos.