baba
Oké, ma ilyen kényes kérdéses napom van. Azt tudom, hogy az a mondás, miszerint “egyszer élünk”, balgaság, vagyis, legtöbbünk rengetegszer született már meg. Tisztában vagyok azzal, hogy a lelkünk örök – mindig is volt és mindig is lesz. Lelket nem teremthetünk és nem pusztíthatunk el. Akkor meg mi a baj a klónozással? Az, hogy abban a testben nem lesz lélek? Attól tartok ez nem lehetséges. A fizikai test nem tudja fenntartani saját magát, ehhez szüksége van a lélekre. De honnan megy bele a klónozott testbe a lélek? Gondolom ugyanúgy, ahogy az anyja hasában növekedő baba testébe is bemegy, nem? Ezáltal lehetővé válna régi, fáradt, öreg testünkben lakó örökifjú lelkünknek új cellához jutnia. Ráadásul döbbenetesen ismerős helyre kerülne. És meg lenne az az előnye, hogy nem kéne újra meg újra végigcsinálni a szülés/szülétés fárasztó és stresszes procedúráját (az esetleges fájdalmakról nem is beszélve).
Annyit agyalok ezen. Jutottál előbbre ezzel kapcsolatban? Lehet, hogy ez a teremtővé válási folyamat része? (Korábban abszolút elvetettem a témát, de mostanra pont erre jutottam, amit te is írsz ebben a posztban.)
azóta az változott, hogy egyrészt úgy tűnik, lehetséges a testnek fenntartania magát lélek nélkül – nem tudom, hogy mennyi ideig – több évig
a többit most is úgy gondolom
szerintem a teremtővé válás ettől függetlenül is megtörténik mindenkivel, de tény, hogy ez takarékosabb megoldás lehet, ha sikerül hatékonyabban csinálni :)
Test lélek nélkül – ez vad. Vagy mégsem? Hogyan?
A teremtővé válással kapcsolatban arra gondoltam, hogy azzal szokás elintézni ezt az egészet, hogy “ne játsszon az ember Istent”, stb. De ha mi is istenek vagyunk, és a teremtés lehetőségünk/képességünk/feladatunk, akkor igazából miért is ne?
No és a géntechnológiáról mit gondolsz?
azt gondolom, hogy mint mindennek, ennek is lehet létjogosultsága, megfelelő felelősségvállalás mellett, egy erkölcsileg és érzelmileg felnőtt emberiségnek